Időszaki kiállítások

2023. szeptember 23 – 2024. április 28.

Zebegény Szőnyi szemével – A vízparti élet

Szőnyi István ritkán látott grafikai munkáiból nyílt kiállítás a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumban. Míg a kétrészes kiállítás-sorozat első tárlatának témája a zebegényi falusi élet volt, a második tárlat a vízparti életre fókuszál. Az itt bemutatott akvarellek, rajzok és rézkarcok témája a Szőnyi által felfedezett idilli környezet, a dunai táj és a vele együtt élő ember.

Csak úgy, mint az előző kiállítás, ez is a Szőnyi életmű fontos részét képző grafikai munkák többsége vázlat, tanulmányrajz, afféle vizuális jegyzet, hol néhány vonással megörökített pillanatkép, hol komolyabban kidolgozott kompozíció, visszatükrözik azt a mély kötődést, amely Szőnyit Zebegényhez és a Dunához fűzte.

Szőnyi a két világháború közötti, hazai festőnemzedék egyik legsikeresebb tagja fiatal házasként, harminc évesen, 1924-ben költözött a fővárosból Zebegénybe, amely fordulópontot jelentett életében és művészetében is. Itt talált rá mindarra, amit művészetének kibontakoztatásához szükségesnek gondolt, felfedezte az ember és a táj elválaszthatatlan egységét, az egyszerű dolgok szépségét. Fő témái a Dunakanyar mellett, a falusi élet, családja és az őt körülvevő élettér lett. Sok időt töltött a vízparti élet megörökítésével, a halászok, a révészre várók, a magányosan ringatózó ladikok és általában a Dunakanyar menti táj megörökítésével. Lírai ábrázolásmódjával egy idilli Árkádiát varázsolt a dunaparti kis faluból, amelyben főszerepet kapott a folyó és a vele együtt élő emberek.

Az 1920-as évek közepén megalakult Gresham-kör tagjaként Szőnyi azok közé a művészek közé tartozott, akik a Nagy Háború és az azt követő magyarországi események után az aktív társadalmi szerepvállalás helyett a csendes visszavonultságot választották. A kör tagjai nem hittek a dolgok megváltoztathatóságában, nem politizáltak, elhatárolódtak a modern művészi törekvésektől, az avantgárd szellemisége távol állt tőlük. Az örök értékekben, így a természetben hittek, az abból kiinduló festészetben, amelynek gyökerei Nagybányáig nyúltak vissza. A természet és az élet egyszerű szépségeiben való elmélyüléshez ideális terepnek kínálkozott a Dunakanyar kis faluja, a hegyek közt megbúvó Zebegény.

Szőnyi számtalan, frissességükkel és spontaneitásukkal magával ragadó vázlatot, tanulmányt készített. A teljes értékű műalkotásoknak tekinthető képeken nyomon követhetők az alkotói folyamat kulisszatitkai, tetten érhető, ahogy a művész próbálgatja a különböző technikákat, komponálás módokat, színekkel, fényekkel kísérletezik.

A kiállításon zebegényi képei mellett utazásai során készült vázlatait, akvarelljeit is bemutatjuk, köztük azokat az olaszországi képeket, amelyeken élete utolsó hónapjaiban dolgozott.

Szőnyi 1957-ben és 1959-ben is meglátogatta Zsuzsa lányát Rómában, aki férjével, Triznya Mátyással még 1949-ben emigrált. Utolsó, 1959-es látogatása alkalmával rengeteg vázlatot készített egyebek közt a Róma környéki tengerpartokon, kikötőkben, bepótolva mindazt, amit 1929-ben Római ösztöndíjasként elmulasztott. Az olaszországi anyagot egy kiállításon mutatta volna be, amelyre 1960-ban bekövetkezett halála miatt már nem került sor.

A kiállítás 2024. április 28-ig tekinthető meg a Szőnyi István Emlékmúzeumban.

2023. május 20 – szeptember 17.

Zebegény Szőnyi szemével – A falusi élet

A tárlat a gyűjtemény grafikai anyagából válogat, amellyel csak kivételes alkalmakkor találkozhat a látogató. Az itt bemutatott akvarellek, rajzok és rézkarcok a Szőnyi által rajongásig szeretett egyszerű vidéki élet művészi lenyomatai.

Szőnyi mindent megtalált Zebegényben, amelyre művészetének kibontakoztatásához szüksége volt. Közelről tanulmányozhatta az ember és a táj elválaszthatatlan egységét, elmerülhetett az egyszerű dolgok szépségében. Ide költözése után festészetének fő témái a táj, a falusi élet, családja és a számára idilli hétköznapi élet lett, az őt körülvevő állatokkal, naponta használt tárgyakkal.

Számtalan – frissességükkel és spontaneitásukkal magával ragadó – vázlatot, tanulmányt készített munkájukat végző emberekről, állatokról, akiket ellesett pillanatokban örökített meg. Az teljes értékű műalkotásoknak is beillő képeken nyomon követhetők az alkotói folyamat kulisszatitkai, tetten érhető, ahogy a művész próbálgatja a különböző technikákat, kompozíciókat, színekkel, fényekkel kísérletezik, amelyeket később táblaképein is felhasznált. Szőnyi folyamatosan gyűjtötte az anyagot képeihez, mindent megörökített, amit érdekesnek tartott az őt körülvevő világból. A valóságos látványból indult ki, de alkotásai túlmutatnak a naturalizmuson. Átszellemíti őket a Szőnyi líraisága, a belőle áradó derű és humánum, amely minden alkotásán átsugárzik.

Az időszaki kiállítás május 20 és augusztus 13 között tekinthető meg.

2021. május – 2022. december 

Két alkotó, Mester és Tanítvány

Válogatás Szőnyi István és Triznya Mátyás olaszországi alkotásaiból.

Két alkotó, Mester és Tanítvány, após és vő szemével mutatjuk be Rómát és környékét. Szőnyi István alkotó munkája mellett oktatóként is jelentős tevékenységet folytatott. Veje, Triznya Mátyás a tanítványa volt magániskolájában. Nemcsak a szakma fortélyait tanulta meg apósától, hanem baráti viszonyban is voltak egymással. Nem sokkal  halála előtt így vallott kettőjük kapcsolatáról:

„Hosszú-hosszú évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ember biztonsággal tudja kezébe venni az ecsetet, különösen olyan nagy festő árnyékában, mint Szőnyi István volt…”

2019. október 23 – 2020. május 14.

Arcok, vallomások

Önarckép

Szőnyi pályájának korai szakaszától kezdve szívesen örökítette meg önmagát. A művek szinte összefüggő „önportré galériát” alkotva, a művész folyamatosan átalakuló arcát vonultatják fel. Igen korai az 1910-11-es időszakból származó festményei, a művek esetlegességei ellenére, már egy öntudatos művész képét vetítik elénk.

Családi portrék

Szőnyi képein kiemelt szerepet kapnak családtagjai és hozzátartozói. Különösen az 1924-es évtől váltják fel szüleit és testvéreit ábrázoló képei feleségét és gyermekét ábrázoló arcképeivel. A számára legkedvesebb alakokat a lehető legkülönbözőbb módon és technikával ábrázolta. A friss ceruza és szénrajzoktól kezdve a sokszorosított grafikákon át, egészen a nagy festett táblaképekig. A kiállítás utolsó szakaszában további portrékat láthatnak a megtalált zebegényi falusi életforma szereplőiről, jellegzetes alakjairól.